fbpx
Skip to content Skip to footer

Szabadidős programok: add meg a lelkednek, ami tavasszal kimaradt!

Március közepétől felelős emberként az otthonukban rekedtünk: több mint egynegyed év telt el anélkül, hogy érintkezhettünk volna a természettel, kipihentük volna a vírushelyzet okozta plusz nyomást, fellélegezhettünk volna a megnövekedett otthoni terhek elvégzését követően. A lassan beköszönő igazi nyár most lehetőséget ad, hogy olyan szabadidős programok közül válogassunk, amelyek feltöltik a lelkünket és szellemünket – erre olyan nagy szükségünk van már!

Miért fontos, hogy több időt töltsünk a természetben?

A lakásban vagy házban bent eltöltött idő alatt kevesebb külső inger ért bennünket, mint eddig bármikor. A szabadidős programok is olyasmikből álltak, mint a sorozatnézés és evés, testmozgás és szellemi kikapcsolódás nélkül. Ez már önmagában is eredményezhetett szorongást sokunkban, erre jött viszont az újabb nehézség: a híreket és a közösségi média oldalakat böngészve újabb és újabb információra bukkanhattunk, amely ismét csak arra késztetett bennünket, hogy olyasmiért aggódjunk, amire nincs is ráhatásunk. Folyamatosan generáltunk magunknak az egészséges tudatunkat erodáló helyzeteket, napjában akár több tucatszor.

A legfőbb ideje véget vetni ennek! Szabadidős programok keretében ki kell mozdulnunk, és félretéve a technika vívmányait a természetre és benne önmagunkra kell koncentrálnunk, hogy visszanyerhessük higgadt, kiegyensúlyozott énünket!

Mit ad, ha kapcsolódni tudunk a vadonnal?

Feladataink és felelősségünk hálójában könnyű megfeledkezni róla, hogy mennyire fontos, zsigeri kapcsolódásunk van a vadonnal, állatokkal és növényekkel egyaránt. Amint ismét kiszabadulunk, és a jelenre, a természetre fókuszálunk, megtanulhatunk olyan mentális technikákat alkalmazni, amelyek révén hathatós változást segíthetünk elő a lelkünkben, fejlődést a belső univerzumunkban.

A vadonban nyugalom, béke tölthet el bennünket, és visszanyerhetjük a megcsappant kreativitásunkat.

Milyen szabadidős programok között érdemes válogatnunk?

Noha ismét lehetséges beltéri időtöltést szervezni, még mindig jóval biztonságosabb kimenni a vadonba a szabadidős programok során. Hogy jól válasszunk, az alábbiakat érdemes szem előtt tartanunk:

  1. Legfeljebb kiscsoportos programlehetőséget válasszunk, hogy a vírus terjedését akaratlanul se támogassuk!
  2. Válasszunk a természetben olyan programot, ahol van lehetőségünk növények és állatok között kedvünkre sétálni, kapcsolódni!
  3. Hagyjuk hátra a telefont, laptopot, tabletet, és mindent, ami elvonhatja a figyelmünket a vadonhoz való kapcsolódástól!

Ha készen állsz felfrissülni és visszanyerni a megfogyatkozott motivációdat, válogass kedvedre a Természetes Ember oldalán elérhető szabadidős programok között, amelyeket kifejezetten úgy alakítottunk ki, hogy segítsenek elérni a célodat. Legyen szó kikapcsolódásról, feltöltődésről, önismeretről vagy minőségi énidő eltöltéséről, ránk számíthatsz! Böngéssz a szabadidős programok között ide kattintva!